A projekt a NASA vezetésével, az európai ESA és a kanadai CSA űrügynökségek részvételével megvalósuló közös fejlesztés. Névadója, James Webb (1906–1992), a NASA történetének második főigazgatója, akinek meghatározó szerepe volt az Apollo-holdprogramban, és abban, hogy az amerikai űrhivatal fontos alaptevékenységévé tette a tudományos kutatást.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló egész estés online programmal készül december 12-én a távcsőről, de 22-én egyedülálló módon a felbocsátást is közvetítik majd élőben.
Kapcsolódó
Ahogy a Hubble esetében is igaz volt, a James Webb-űrtávcső (JWST) a csillagászat szinte minden területén korszakalkotó felfedezéseket ígér. A NASA valaha épített legnagyobb és legérzékenyebb optikai űrtávcsövével, amely az elektromágneses sugárzás infravörös tartományában működik majd, kozmikus eredetünk nagy kérdéseire keresik a választ a kutatók: az Univerzum történetének régmúltját szeretnék feltérképezni, az ősrobbanást követő fejlődési szakaszokat. Vizsgálni fogják még a közelebbi csillagok, és a körülöttük levő bolygórendszerek kialakulását, valamint az élet hordozására alkalmas exobolygókat is.
A JWST egy nagy teljesítményű európai Ariane–5 rakétával indul a Kourou űrközpontból, Francia Guyanából, az Atlanti-óceán partjának közeléből. Nem Föld körüli pályán működik majd, mint a Hubble, hanem a Nap és a Föld alkotta rendszer egyik Lagrange-pontjának a környezetében. Ez a Földtől mintegy másfél millió kilométer távolságban található régió amiatt különleges, hogy az itt elhelyezett űreszközök a Földdel együtt, azzal egyfajta „kötelékben repülve” a Földhöz hasonlóan 1 év alatt kerülik meg a Napot. Eközben megoldható, hogy JWST távcsövét ne zavarja sem a Nap, sem a Föld fénye. Miközben az űrtávcső kifelé néz a Naprendszerből, addig a beszűrődő fénytől és a felmelegedéstől egy öt rétegből álló, hatalmas (egy teniszpályáéval vetekedő méretű) árnyékoló ernyő védi a hátsó, vagyis a Nap felőli oldalán.
Az űrtávcső főtükre 18 hatszögletű szegmensből áll, kinyitott állapotában egy 6,5 m átmérőjű paraboloid mozaiktükör. A berilliumból készített, vékonyan aranyozott szegmensek egyenként 20 kg tömegűek és 1,32 m átmérőjűek. Maga a teljes űrtávcső starttömege a feltöltött üzemanyag-tartályokkal és a rakétához csatlakozó adapterrel együtt nem kevesebb mint 6,2 tonna.
Az űrtávcső értékes kutatási idejére a világ csillagászai pályázatok útján szerezhetnek jogosultságot. Jó hír, hogy az Európai Űrügynökség tagországaiban – így Magyarországon – dolgozó kutatók a rendelkezésre álló összes távcsőidő legalább 15 százalékát kaphatják meg, az ESA-nak a projekthez adott hozzájárulásáért cserébe. Így vizsgálják majd az űrtávcsővel az EX Lupi nevű fiatal csillag kitöréseinek a csillag körüli korongra kifejtett hatását Ábrahám Péter és más kutatók a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontból.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)