A legtöbb nemzetközi légitársaság újratervezte útirányát, hogy elkerülhesse Irak és Irán légterét. Az Egyesült Államok azután jelentett be korlátozásokat, hogy több rakétacsapás érte támaszpontjait a térségben, válaszul Kászim Szulejmáni tábornok megölésére.
A Reuters beszámolója szerint az amerikai repülésfelügyeleti szerv, az FAA a teljes térségre tilalmat hirdetett, és ennek megfelelően sok nagy nemzetközi társaság is törölte, vagy átirányította a régió légterében közlekedő járatait.
Az eddig nyilatkozó vállalatok közül a Quantas, a China Airlines, a Singapore Airlines, és az Air Canada megváltoztatta útitervét, az Emirates törölte bagdadi járatát. A Qatar Airways egyelőre normálisan üzemelteti iraki járatait.
Mindez bármikor változhat. Megkérdeztük a Budapest Airportot, hogy a helyzet mennyiben érinti a Budapestre érkező, vagy innét induló járatokat, válaszukat közöljük, amint reagálnak.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) koordinációs csoportot hívott össze a helyzet felügyeletére és kezelésére.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben