A lengyel médiában hónapok óta folyik a vita azon, hogy a kormány a magyarok példáját követve visszavonja-e a vasárnapi kereskedelem tilalmát, a varsói vezetésnek készült felmérés azonban egyelőre nem javasolja ezt - derült ki a Rzeczpospolita cikkéből. Az illetékes minisztérium eleve leszögezi, hogy nem óhajtják a tilalom visszavonását annak teljes eléréséig - tavaly csak havonta kétszer, idén háromszor tartanak zárva vasárnap az áruházak, jövőre érik el a teljes tilalmat.
Ugyanakkor a kormány feltétlenül szükségesnek tartja a komoly vizsgálatot annak kiderítésére, hogy milyen hatást gyakorol a zárva tartás a kis üzletekre és a lengyelek életminőségére. Az elemzés kiemeli, hogy a fokozatos bevezetés lehetővé tette a kereskedelmi szervezeteknek az alkalmazkodást. Így elkerülték azokat a hibákat, amelyek Magyarországon előfordultak, ahol minden előzetes átállás nélkül, egyszerre tiltották be a kereskedelmet vasárnap.
A jelentés szerint 2018 rekordot hozott a kiskereskedelemben az elmúlt évtizedben. Ennek oka természetesen a lengyelek keresetének növekedése is volt, amit kiegészítettek a kedvező időjárási viszonyok. Az elemzés szerint a kereskedelmi korlátozás nem hatott jelentősen a kereskedelmi szektorban, sőt éppenséggel növelte a munkaerő-kínálatot.
A kis üzletekre gyakorolt hatás azonban további vizsgálatokat igényel, mert viszonylag kevés idő telt el a bevezetés óta. Figyelembe kell venni azt is, hogy Lengyelországban európai összehasonlításban nagyok sok kiskereskedelmi áruház és bolt üzemel: 10 ezer lakosra 25 bolt jut, miközben Franciaországban 2, Spanyolországban 11.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga