A meredeken emelkedő energiaárak miatt tizenhárom éves csúcsra gyorsult az infláció az euróövezetben szeptemberben - - írja az MTI az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai alapján.
Éves összehasonlításban 3,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, legutóbb 2008 szeptemberében regisztráltak ennél nagyobb inflációt, akkor 3,6 százalékot mértek. Idén augusztusban még 3,0 százalékot, júliusban 2,2 százalékot, júniusban 1,9 százalékot, májusban 2 százalékot, áprilisban 1,6 százalékot, márciusban 1,3 százalékot, januárban és februárban pedig egyaránt 0,9 százalékot mértek.
Az euróövezetben szeptemberben is az energiaárak emelkedtek a legnagyobb mértékben, 17,6 százalékkal. Az élelmiszerek, az alkohol- és dohánytermékek 1,9 százalékkal, a szolgáltatások pedig 1,7 százalékkal drágultak.
Az eurózóna legnagyobb gazdaságai közül Németországban 4,1 százalékkal, Franciaországban 2,7 százalékkal, Olaszországban 2,9 százalékkal, Spanyolországban pedig 4 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves összevetésben. Magyarországon egyébként éves szinten 5,5 százalékkal, havi összevetésben pedig 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben.
Az Európai Központi Bank (EKB) elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az éves harmonizált fogyasztóiár-index középtávon 2 százalékos legyen. Bár a legtöbb közgazdász egyetért abban, hogy az utóbbi fél évben mért magas inflációs értékek átmeneti jellegűek, vita van arról, hogy az egyszeri árnyomások a másodkörös hatásokon keresztül mennyire épülhetnek be a tartós inflációba.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben