A nemzetközi kereskedelmi konfliktusok kumulatív hatása miatt 700 milliárd dollárral csökkenhet 2020-ra a globális GDP - hangsúlyozta Krisztalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új vezérigazgatója kedden első beszédében.
Georgieva október elsejétől látja el öt évre szóló megbízatását.
Kapcsolódó
Idén lassúbb növekedésre számítunk a világ csaknem 90 százalékán, így a növekedés üteme az évtized eleje óta a leglomhább lesz. Prognózisa szerint világszinten 2020-ban a GDP 700 milliárd dollárral csökkenhet, ami 0,8 százalékos visszaesésnek felel meg.
Az előrejelzési adatokat az IMF elemzői kalkulálták és számoltak Donald Trump amerikai elnök Kínával szemben tervezett, további 300 milliárd dollár értékű árura kiterjedő importtarifáival, illetve azok hatásával is.
A visszaesés elsősorban az üzleti bizakodás lanyhulásának és a kedvezőtlen piaci reakcióknak tudható be - fogalmazott Georgieva az MTI beszámolója szerint.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Spanyol és portugál szállodákra csaptak le magyar befektetők