A vasárnapi kereskedelmi tilalom (részleges) bevezetése óta Lengyelországban a nagy kereskedelmi láncok megpróbálják kihasználni a nyitva hagyott kapukat, például az internetes értékesítés lehetőségét - írja a gazeta.pl. A francia Carrefour az élen jár ebben: október 21-étől kiterjeszti az online beszerzett áruk házhoz szállítását.
Eddig csak Varsóban és Sziléziában volt lehetőség erre, ám a következő időszakban az ország egész területén, a legkisebb falvakba is eljutnak a futárok. A vásárolók SMS-es módszerrel nyomon követhetik, merre jár a szállítmányuk.
Kapcsolódó
Lengyelországban is lényegesen átalakulnak a vásárlási szokások: egyre többen keresgélnek az internetet, amit erősít, hogy a boltok a jövő évtől minden vasárnap zárva tartanak. (Idén még minden harmadik vasárnap kinyitottak.) Az internetes forgalom immáron eléri az egymilliárd zlotyt (75 milliárd forint), csak az első negyedévben 500 millió euróra emelkedett az értékesítés, ami háromszázalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. Nem meglepő, hogy a kiskereskedők az online értékesítésébe fektetik be a legnagyobb összegeket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán