Az olajkereslet súlypontjának nyugatról keletre való áthelyeződése jelenleg egyre gyorsuló ütemben folytatódik az IEA decemberi jelentése szerint. Az európai olajkereslet az idei harmadik negyedévben a 2008/2009-es pénzügyi válság óta a legélesebb hanyatlást produkálta éves összevetésben, miközben az ázsiai kereslet rendkívül robusztus maradt - állapítja meg a jelentés. Bár három évvel ezelőtt még úgy tűnt, az európai és ázsiai olajkereslet szinkronban van, ám napjainkban már határozottan eltérnek e régiók keresleti trendjei, sőt, úgy tűnik, ellenkező irányba tartanak az ügynökség szerint.
A második jelentős változás az IEA szerint, hogy a finomítói üzlet többé már nem lokális ipar, a végfelhasználók globalizálják azt, és messzebről is képesek beszerezni az energiahordozót.
Az egyesült államokbeli és európai olajipar teljesítményének nagy részét az export teszi ki, ezzel szemben a helyi fogyasztás zsugorodik. Korábban hagyományosan az USA számított a világ legnagyobb importőrének, mára azonban Oroszország mögött a második számú exportőrré lett.
A nyersolaj és a feldolgozott termékek piacai eltérő sebességgel változnak, a finomítói marginok ugyanis jóval volatilisebbé váltak.
A jelentés szerint a globális olajkereslet bővülése viszonylag renyhe lesz 2013-ban, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a világgazdaság növekedése annak ellenére lanyha marad, hogy a kínai gazdaság kilátásai és a feltörekvő piacok növekedése mérsékelt javulást mutathat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban