A G7 vezetői csütörtökön előre tervezett videokonferencián ültek össze, órákkal azután, hogy Oroszország nagyszabású támadást indított Ukrajna ellen.
"A leghatározottabban elítéljük az Ukrajnába történő orosz inváziót" - fogalmaztak a vezetők közleményükben.
"Kijelentjük, hogy rendületlenül támogatjuk Ukrajnát és szolidárisak vagyunk vele" - tették hozzá a WSJ szerint.
Oroszország 2014-ig tartozott az akkor még G8-nak nevezett klubhoz, amikor az első ukrajnai invázióját követően kizárták.
Most a Kanadából, Franciaországból, Németországból, Olaszországból, Japánból, az Egyesült Királyságból és az Egyesült Államokból álló testület szankciókat tervez kivetni Moszkvára az ukrán konfliktus háborúvá elfajulása miatt. A felek korábban azt ígérték, hogy a lehető legkeményebb gazdasági és pénzügyi büntetéseket vetik be. Ezekről később tesznek bejelentést.
Az Ukrajnával kapcsolatos legfontosabb híreket ezen a linken olvashatja.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán