Mivel a következő évtizedekben a légszennyezettség csökkentése miatt visszaszorul a szén felhasználása az elektromos energia termelésében, a PGG lengyel bányászati csoport felfrissíti stratégiáját - adta hírül a Rzeczpospolita. A PGG az EU legnagyobb kőszénkitermelője.
Az egyik új lehetőség, amit vizsgálnak, a szén kémiai célokra való gázosítása. Az erre szánt üzemben évente legalább egymillió tonna szenet akarnak feldolgozni, a beruházás költségét 3-4 milliárd zlotyra (223-297 milliárd forint, a budapesti 4-es metró költségének nagyjából fele) becsülik. Ezért a PGG ebben partnerekre is számít. Mivel a leendő gyárban el lehet majd égetni a hulladékot, ez megnyitja az utat az uniós alapokhoz is.
Szóba került az új stratégia kidolgozásánál a napelemek telepítése is: ki kell deríteni, hol érdemes felállítani ezeket - mondta a PGG elnöke, Tomasz Rogala a lapnak. Ugyanakkor napelemek elhelyezése már az idén elkezdődik, nem hivatalos értesülések szerint itt még egy kínai partner bevonásának lehetősége is felvetődött. A költségek elérik a 330 millió zlotyt (25 milliárd forint, egy Nemzeti Színház építési költsége).
Egyelőre azonban a PGG fő üzlete a szénenergia előállítása. A Rzeczpospolita szerint a cég tavaly 29,7 millió tonnát termelt ki, ami lényegében hozza a tervekben szereplő 30,4 millió tonnát. A lengyel piacon nincs elég hazai szén, ezért nőtt az import: 2018-ban 60 százalékkal többet hoztak be külföldről, mint egy évvel korábban. A tavalyi import így meghaladhatta a 19 millió tonnát. A bevitt szén túlnyomó része Oroszországból származott.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben