Ferenc pápa úgy fogalmazott: nehezen lehet elhinni, hogy az idei húsvét a háborúról szól.
Azt mondta, a szűnni nem akaró böjt időszakát éljük: a két év pandémia "súlyos sebeket" hagyott hátra, és a háború akkor jött, amikor már azt gondoltuk, végre "kijutottunk az alagútból kéz a kézben".
"Hagyjuk, hogy Krisztus békéje belépjen életünkbe, szívünkbe, otthonunkba" - hangoztatta a katolikus egyházfő, aki szokás szerint húsvéti beszédében felsorolta a világ háború és szenvedés sújtotta térségeit.
Az első helyre a "mártír" Ukrajna került, melyet szavai szerint a "kegyetlen és értelmetlen" háború erőszaka és pusztítása ért el - számolt be az MTI.
"Válasszuk a békét, hagyjunk fel az izmok fitogtatásával, miközben az emberek szenvednek!" - hangoztatta, és arra szólította fel a nemzetközi politikát, hallja meg az emberek békekiáltását.
Ferenc pápa kijelentette, szívében hordozza az ukrán áldozatokat, a több millió menekültet, a szétszakított családokat, az egyedül maradt időseket, a megtört életeket, a földig rombolt városokat. Az árvává vált és a háború elől menekülő gyermekek tekintetére emlékeztetett és mindazokéra, akik szintén gyerekként éhen halnak, nem kapnak megfelelő egészségügyi ellátást, visszaélések áldozatai, vagy megtagadják tőlük az élethez való jogot.
Ferenc pápa bátorító jelzésnek nevezte, hogy egyének és közösségek egész Európában befogadják a menekülteket és migránsokat.
Békés együttélést és testvériséget sürgetett a Közel-Keleten, a Szentföldön, Libanonban, Szíriában és Irakban, valamint a térségben élő keresztények számára. Tűzszünetért fohászkodott Líbiában, megbékélésért Mianmarban, a humanitárius válság sújtotta Afganisztánban és az afrikai kontinens számos országában, kiemelve a Száhel-övezetet, Etiópiát, a Kongói Demokratikus Köztársaságot és Dél-Afrika áradásoktól sújtott területeit. A koronavírus-járványban különösen érintett Dél-Amerikában a bűnözés felszámolását sürgette, Kanadában pedig az igazság közös keresését a múltban az egyháztól szegregált őslakossággal.
Minden háború következményekkel jár az egész emberiség számára, "a gyász, a menekültek drámája, a gazdasági és a már most tapasztalható élelmiszer-válság miatt" - mondta a pápa.
"A béke lehetséges, kötelesség, a béke mindenki elsőrendű felelőssége" - hangoztatta az egyházfő. Beszéde után latinul adta áldását a "városra és a világra" (Urbi et Orbi).
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj