A Pegasus nevű kémprogrammal figyelték meg Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Margarita Robles védelmi miniszter mobiltelefonját - jelentette be Félix Bolanos, a miniszterelnöki hivatalt vezető miniszter rendkívüli sajtótájékoztatón Madridban. A Nemzeti Kriptológiai Központ (CCN) hétvégén elkészült két szakértői jelentése szerint 2021 májusában két alkalommal történt külső behatolás a miniszterelnök telefonjára.
A védelmi miniszter készülékében 2021 júniusi betörés nyomát találták meg.
Kapcsolódó
"Tiltott és külső beavatkozással állunk szemben" - mondta Bolanos, emlékeztetve, hogy a dél-európai országban a megfigyelések végrehajtásához hivatalos bírói felhatalmazás szükséges. A tárcavezető közölte: a telefonok vizsgálatára azután került sor, hogy a Citizen Lab kanadai kutatócsoport áprilisban nyilvánosságra hozott jelentése szerint több mint hatvan katalán szeparatista politikus telefonján találtak a kémszoftverre utaló nyomokat.
Az autonóm katalán kormánykoalíció nagyobbik pártja, Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) a botrány kipattanása után úgy vélte, hogy a megfigyelés mögött a spanyol központi hírszerzés (CNI) áll. Félix Bolanos elmondta: a megfigyelő-szoftverek használatára irányuló ellenőrzések még folyamatban vannak és kiterjednek a spanyol kabinet összes tagjára. A kormány a központi büntetőbírósághoz fordult és átadta a ügyben eddig összegyűlt összes információt.
A tagállamokban elszaporodó esetek miatt az Európai Parlament március elején 38 tagú különbizottságot hozott létre a megfigyelő-szoftverek használatának és a lehetséges jogsértések kivizsgálására.
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot