A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet hétfőn közölte, hogy kereskedelemtámogató programja keretében áprilisban rekordösszegű, 503,5 millió euró finanszírozást folyósított 179 kereskedelmi tranzakció támogatására működési területének országaiban.
Egy hónappal korábban a bank 144 kereskedelmi ügylet előmozdítására 385,6 millió eurót juttatott, és már az is havi rekord volt az EBRD 1999 óta futó kereskedelemtámogató programjának eddigi történetében.
Kapcsolódó
Hétfői ismertetésében az EBRD hangsúlyozta, hogy a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) előrejelzése szerint a globális kereskedelem értéke az idén 13-32 százalék közötti mértékben zuhanhat a Covid-19 járvány miatt. Ez meghaladná az egy évtizeddel ezelőtti globális pénzügyi válság idején mért visszaesést.
Nagy londoni elemzőházak is komor előrejelzéseket dolgoztak ki a világkereskedelem idei teljesítményére. Az egyik tekintélyes londoni elemzőműhely, az Oxford Economics új prognózisában közölte: modellszámításai arra vallanak, hogy csak a feldolgozóipari termékek kereskedelmének értéke 2020 egészében - a különböző lehetséges makrogazdasági forgatókönyvektől függően - 8-15 százalékkal eshet vissza éves összevetésben.
A ház szerint ennek előjeleként máris drámai mértékben zuhannak a globális áruszállítás aktivitási jelzőszámai: az amerikai és a kínai kikötők konténerforgalma márciusban 25 százalékkal esett a tavalyi azonos hónaphoz mérve, a globális légi teherszállítás pedig 17 százalékkal csökkent éves összehasonlításban abban a hónapban.
Az Oxford Economics elemzői kiemelik, hogy a légi teherfuvarozás rövidebb távon, március eleje és vége között 30 százalékkal zuhant.
Az EBRD - a kereskedelemtámogató finanszírozásokon túl - a következő két évben 21 milliárd euró pótlólagos támogatást nyújt a működési területéhez tartozó gazdaságoknak a Covid-19 járvány gazdasági hatásainak enyhítésére.
E támogatási csomag méretét mutatja, hogy az EBRD tavaly 10,1 milliárd eurót juttatott hitelek és befektetések formájában működési térségének, és ez éves rekord volt a bank csaknem 30 éves történetében, az egy évvel korábbi 9,5 milliárd eurót követően.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben