A svájci központi bank (SNB) 100 milliárd frankot költött január első felében arra, hogy fenntartsa a franknak az euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöbét. Fritz Zurbrügg, az SNB igazgatótanácsának a tagja a Bild című lapnak azt mondta, hogy az árfolyamküszöb eltörlése előtti napokban a jegybanknak minden nap egyre többet kellett költenie a küszöbszint fenntartására. Naponta komoly milliárdok folytak el, egyre inkább az értelmetlenség érzetét keltve - tette hozzá.
A január 15-én bejelentett árfolyamküszöb-eltörlés után a frank 20 százalékkal erősödött az euróhoz és 15 százalékkal a dollárhoz képest.
A küszöbszint eltörlése előtti hetekben gyengülni kezdett az euró, ugyanakkor érezhetően megnőtt a frank mint menekülővaluta iránti kereslet.
Fritz Zurbrügg elmondta: a kialakuló helyzetben az SNB több forgatókönyvet készített, szó volt például arról, hogy a frank felső árfolyamát egy dollárból és euróból álló kosárhoz kötik. Végül az a döntés születet, hogy a legjobb "elengedni" a frankot.
Fritz Zurbrügg azzal kapcsolatban, hogy sokan bírálták a jegybanki döntést, elmondta: mindenki tudhatta, hogy a három éve hozott döntés nem örökre szól. Azt meg senki sem várhatta el, hogy annak visszavonását előre elkezdik kommunikálni. Minden ezzel kapcsolatos célozgatás csak erősítette volna a spekulációt - mondta.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga