"Európai uniós tagságunknak nincs alternatívája" - jelentette ki Babis, amikor ismertette kormánya programját. Szerinte nemzeti érdek volt, hogy Csehország a három másik visegrádi országgal, Lengyelországgal, Magyarországgal és Szlovákiával együtt elutasította a Brüsszel által szorgalmazott menekültkvótákat.
"Működött a dolog, már senki sem erőltetheti ránk, hogy ki dolgozzon és ki éljen nálunk. Gazdasági migránsokra szükségünk van, de más országokból. Magunk akarjuk eldönteni, ki éljen nálunk és ki ne" - szögezte le a kormányfő az MTI tudósítása szerint.
A kormányprogram a nemzeti érdekek erőteljesebb védelme mellett az ország biztonságának a megerősítését is célul tűzte ki. A további négy kiemelt területet a nyugdíjrendszer reformja, a digitális Csehország kialakítása, az államigazgatás reformja, valamint a hosszú távú beruházási program jelenti.
Milos Zeman cseh államfő a parlamenti alsóház ülésének kezdetén felszólította a testületet, hogy szavazzon bizalmat Andrej Babis második kormányának. Az elnök méltatta, hogy a kormányprogram kiemelten foglalkozik a beruházásokkal és az infrastruktúra fejlesztésével, de hiányolta, hogy nem világos, miből kívánja ezeket finanszírozni.
Fotó: AFP/Michel Czizek
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj