A péntek hajnalban elfogadott zárónyilatkozat nagyon óvatosan fogalmaz az offenzíva ötnapos felfüggesztésének török bejelentését illetően. "Az Európai Tanács tudomásul veszi az Egyesült Államok és Törökország bejelentését a katonai műveletek szüneteltetésére vonatkozóan" - idézi a nyilatkozatot az MTI.
A szöveg többi része tükrözte a hétfőn, Luxembourgban tartott külügyi tanács ülésén elfogadott zárónyilatkozatban foglaltakat, amelyek szerint az Európai Tanács "határozottan elítéli Törökország egyoldalú katonai fellépését Szíriában". Továbbá arra emlékeztetett, hogy a tagállamok a Törökországba irányuló fegyverszállítás leállítása mellett döntöttek.
A tagállami vezetők a szövegben kiemelték, az unió folytatja a súlyos humanitárius és menekültügyi válság hatékony kezelése érdekében folytatott erőfeszítéseit, valamint támogatja azon tagállamokat, amelyekre nagy nyomás nehezedik a Földközi-tenger keleti medencéjében jelentkező migráció miatt. A Ciprus partjai mellett rejlő olaj- és földgázmezők után kutatva folytatott "illegális" török próbafúrásokkal összefüggésben szintén jóváhagyták a külügyminiszterek által hétfőn megfogalmazott zárónyilatkozatot és szolidaritásukat fejezték ki a szigetországgal.
Válaszlépésekre készülnek
A szakminiszterek az elfogadott szövegben arra emlékeztettek, hogy az Európai Tanács június második felében tartott csúcsértekezletén határozottan elítélte a török lépéseket és válaszintézkedéseket helyeztek kilátásba, amennyiben Ankara nem hagy fel ezen tevékenységével.
A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) ellenzéki fegyveres csoport Béke Forrása fedőnéven október 9-én indított hadműveletet Északkelet-Szíriában a Törökország által terrorszervezetnek minősített, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia, valamint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet ellen.
Csütörtökön az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött. Törökország egy ötnapos tűzszünetbe egyezett bele, hogy lehetővé tegye a szíriai kurd csapatok visszavonását a szíriai-török határról.
A péntek hajnalban megszületett zárónyilatkozat kitért a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó, MH17-es járatszámú repülőgépének 2014. július 17-én Kelet-Ukrajna felett bekövetkezett tragédiájára is. Az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői hangsúlyozták, továbbra is támogatnak minden, az igazság feltárására és a felelősök elszámoltathatóságára irányuló erőfeszítést, és arra szólítottak fel minden államot, hogy működjenek együtt a folyamatban lévő nyomozás sikere érdekében az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatával összhangban.
Jöhetnek a csatlakozási tárgyalások?
Információk szerint a kétnapos uniós csúcstalálkozó első, éjszakába nyúló munkanapján a tagállami vezetőknek nem sikerült megegyezniük Észak-Macedónia és Albánia uniós csatlakozási tárgyalásainak megkezdéséről. A vita a csúcstalálkozó másnapján folytatódik.
A visegrádi államok (V4) kormányfői szerint meg kell kezdeni az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalásokat. Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia kormányfői erről levelet küldtek európai uniós kollégáiknak a csúcstalálkozó előtt, amelyben arra figyelmeztettek, hogy Albánia és Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak további halasztása gyengítené a Nyugat-Balkán stabilitását és jelentősen korlátozná a közösség befolyását a térségben.
EU-diplomatáktól származó információk szerint a bővítésről szóló hosszúra nyúlt vita során Németország, Olaszország és Franciaország ellenezte, hogy különválasszák a két országgal tervezett tárgyalások megkezdését, míg mások - köztük Spanyolország, Hollandia és Dánia - azonnal zöld fényt adott volna a tárgyalásokra Észak-Macedóniával, míg Albánia esetében tartózkodó állásponton maradtak. Kiszivárgott hírek szerint Párizs mindaddig ellenzi a tárgyalások megkezdését a két országgal, amíg a teljes csatlakozási folyamatot meg nem reformálják.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Saját aranyukra fáj a németek foga