Észak-Koreában az elmúlt hat-hét évtizedben is meghatározóak voltak az erődemonstrációk. Ezek viszont Kim Dzson Un hatalomra jutása óta, mintha felgyorsultak volna - jegyezte meg Csoma az M1-en az MTI tudósítása szerint. (Csiki-csuki Észak-Koreával - Kína lecsapott.)
Csoma Mózes szerint ennek hátterében az is állhat, hogy Kim Dzsong Un apja halálakor fiatal kora miatt hátrányos helyzetben vette át az ország irányítását. Apja elmúlt 50 éves, amikor az ország élére került, Kim Dzsong Un 30 éves sem volt. Márpedig a távol-keleti gondolkodásban az életkornak jelentős szerepe van, így az észak koreai vezetőnek, aki a Kim-klán aktuális vezetője is egyben - mindenképpen "nagy tetteket" kell produkálnia. A különböző erődemonstrációk, a nukleáris tevékenység és a rakétaprogram felgyorsítása is ezt szolgálják - mondta a szakértő.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót