A szlovák miniszterelnök kabinetje szeptembertől kisebbségben vezette az országot, miután a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevű liberális párt több hónapos válság után kilépett a négypárti kormánykoalícióból és láthatólag most sem kívánja megmenteni a Heger-kormányt.
Eduard Heger a Facebookon közzétett bejelentésében elismerte, hogy nem lesz meg az új kormánya megalakulásához a minimálisan szükséges 76 képviselő támogatása. Richard Sulík, az SaS elnöke ugyanis bejelentette, hogy mivel Heger a maradék három kormánypárt, az OĽaNO, a Sme rodina és a Za ľudí támogatását sem tudta teljes mértékben megszerezni, ezért időpazarlásnak tartják, hogy tárgyaljanak a megbízott miniszterelnökkel. Ezért szerintük eljött az idő, hogy komolyan elkezdjenek foglalkozni az előrehozott választások lehetőségével.
A lapokat újra kellene osztani, az egyes pártoknak pedig lehetőséget kellene kapniuk újfent megküzdeni a választók bizalmáért. A 76-os összetétel támogatása ugyanazokkal az emberekkel és Igor Matoviccsal, mint az OĽaNO elnökével, mindössze az alábecsülése annak, hogy az emberek képesek jó döntést hozni
– mondta Branislav Gröhling, az SaS alelnöke.
A szlovák kormányfő a közleményében válaszul azt írta:
Tekintettel arra, hogy hiányoznak az SaS képviselőinek a szavazatai az új 76-os többséghez, ezért itt az ideje, hogy beszéljünk az előrehozott választásokról
Heger azt is hozzátette, hogy a mai nappal befejezettnek nyilvánítja a kormánytöbbség létrehozására tett kísérletet.
![Eduard Heger](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202204/orig/image1649269617.jpg/900/)
A kialakult helyzetre Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke is reagált. Szerinte a parlament a jövő héten módosíthatja az alkotmányt, hogy az előrehozott választást a parlament kiírhassa. Információi szerint a négy volt koalíciós párt is kész megegyezni az előrehozott választásban, és kész kormányozni egészen a választásokig.
![Boris Kollár](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202011/orig/image1606393638.jpg/900/)
A Sme rodina júniusban tartaná legszívesebben a voksolást, de elfogadhatónak tartja akár a szeptemberi választást is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)