Az SDF szóvivője a Twitteren azt közölte, hogy sikerült felszabadítani Baghúz települést, az utolsó olyan kelet-szíriai zárvány területet, amelyet az Iszlám Állam még ellenőrzés alatt tartott - írja az MTI-re hivatkozva az Index.
Musztafa Bali azt is kijelentette üzenetében, hogy sikerült teljes katonai győzelmet aratni a dzsihadista csoport harcosai felett, és vége az Iszlám Állam úgynevezett kalifátusának, amelyet egykor Szíria nagy részén és a szomszédos Irakban hirdetett ki a szervezet. A szóvivő egyúttal jelezte, hogy az SDF az Iszlám Állam totális megsemmisítéséig tovább folytatja a harcot.
Az Egyesült Államok támogatását élvező kurd vezetésű milíciaszövetség február elején indította meg offenzíváját Baghúz ellen. A támadásokat rendszeresen le kellett állítani a polgári személyek evakuálása miatt.
Az iraki határ közelében fekvő Baghúz maroknyi faluból, tanyából és termőföldekből áll, és ez volt az utolsó lakott enklávé, amely az Iszlám Állam ellenőrzése alatt áll. Baghúz felszabadítását egy ideje mérföldkőként tartják számon a szélsőségesek elleni harcban, ám a terrorszervezet várhatóan akkor is fenyegetést jelent majd, ha a "kalifátusa" elveszíti minden területét, mert továbbra is lehetnek alvó sejtjei, merényleteket követhet el, és maradhatnak még fegyveresek a gyéren lakott sivatagos vidéken rejtőzködve.
Donald Trump amerikai elnök pénteken Floridában arról beszélt újságíróknak, hogy az Iszlám Államot 100 százalékig legyőzték Szíriában.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul az első rostálás a választás előtt
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak