Az Európai Unió élelmiszerpiacát érdemben befolyásoló döntések várnak jövőre az uniós döntéshozókra. Svédország veszi át januártól a következő fél évre az unió soros elnökségét, a napirendi pontok közt pedig fajsúlyos döntések szerepelnek.
Szabadkereskedelem Ukrajnával
Az unió jelenleg úgynevezett szolidaritási folyosókat működtet annak érdekében, hogy az ukrán gabonafélék és más élelmiszer-alapanyagok kijussanak az országból azt követően, hogy Oroszország megnehezítette a tengeri szállítást.
A szárazföldi útvonalakon az unióba áramló mezőgazdasági termékek ugyanakkor torzítják az Ukrajnával határos országok élelmiszerpiacait, veszélybe sodorva a balti államok és Lengyelország gazdáinak versenyképességét.
A svéd elnökségnek megoldást kell találnia a problémára, vagy olyan döntést kell meghoznia, amely korlátozza a szárazföldi szállítási útvonalakon érkező alapanyagok beáramlását az unióba – foglalta össze a legfőbb feladatokat az Euractiv.
Régóta húzódik az egységes címkézés bevezetése
Késik az Európai Unióban gyártott élelmiszerek címkézésének egységesítése. A tervek szerint az összetevőkről minden tagállamban azonos jelölést kellene elhelyezni a termékeken. Ezek tartalmáról ugyanakkor heves vita folyik, mivel erőteljes a gyártók lobbitevékenysége.
Korábban heves piaci reakciókat váltott ki Franciaország, ahol az EU-ban először tiltották meg az alternatív húspótlók, vagyis a növényi alapú húshelyettesítő készítmények címkéjén az olyan megnevezéseket, amelyekből a fogyasztó számára nem derül ki egyértelműen, hogy az adott termék nem tartalmaz állati eredetű fehérjét.
A svéd elnökségnek nincs könnyű dolga, mivel nem csak a tagállamok eltérő álláspontja között kell megtalálni az arany középutat, de az élelmiszeripar befolyásos szereplőitől is erőteljes érdekérvényesítésre lehet számítani.
Növényvédő szerek: harcban a tagállamok és a zöldlobbi
Az uniós élelmiszerreform egyik fontos küldetése, hogy 2030-ra felére csökkenjen az uniós mezőgazdaságban a növényvédő szerek felhasználása. Decemberben a tagállamok elhalasztották a növényvédők csökkentésére előterjesztett menetrendet, további hatásvizsgálatokat kérve Brüsszeltől.
Nagy István agrárminiszter korábban kiemelte:
Magyarország egyetért azzal, hogy csökkenteni kell a növényvédő szerek használatát, azonban a fogyasztóknak joguk van tudni, hogy emiatt mennyivel kell majd többet fizetniük az élelmiszerekért. Szerinte nem hozható felelős döntés, amíg nem ismert, hogy a bizottság javaslata következtében mennyivel csökken az Európai Unió mezőgazdasági termelése, mennyivel emelkednek az élelmiszerárak és mennyivel nő az importkitettség.
A javaslat következményeit bemutatni hivatott hatástanulmány ugyanis nem tartalmazza számszerűen a várható gazdasági hatásokat.
![A növényvédő szerek tilalma csak az új technológiák megjelenésével lehetséges](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202211/orig/image1667772085.jpg/900/)
A növényvédő szerek korlátozása azért jelent problémát, mert jelenleg csak az élőmunkaerő növelése jelent alternatívát használatuk kivezetése esetén. A mezőgazdaság ugyanakkor komoly munkaerőhiánnyal küzd. Az élőmunka és a növényvédők használatának híján a hozamok drasztikusan visszaesnének.
Génszerkesztés: lazítás, vagy versenyhátrány?
A jövő év első felében kerül napirendre az úgynevezett új géntechnológiák (NGT), ismertebb nevén a génszerkesztés kérdése.
Az NGT-k jelenleg a génmódosított organizmusokkal (GMO-k) esnek egy szabályozás alá, ugyanakkor a két technológia merőben eltér.
A hagyományos génmódosítás során a növényt egy idegen organizmus tulajdonságaival ruházzák fel, így válik például a kukorica ellenállóvá a kártevőknek. A növény képes a génmódosítással olyan anyag kibocsátására, amely elriasztja az élősködőket. A GMO-k tilalmát Magyarországon az Alaptörvény is kimondja, az EU legtöbb államában termesztésük szigorúan tilos. A GM-növények hátránya, hogy
- ahol egyszer termesztették, ott már a hagyományos növény nem terem meg;
- a technológia az 1990-es években terjedt el, így a GM-növények fogyasztásának egészségügyi hatásai kevésbé ismertek.
Az EU szabályai szerint a GM-növényeket külön engedélyeztetni kell. Egyes országokban, például Spanyolországban általános a termesztésük. A világ legnagyobb GMO kibocsátója az Egyesült Államok, ahol a kukorica, a cukorrépa vagy a repce 90 százaléka már génmódosított forrásból termesztett.
A génszerkesztés, vagyis az NGT-k merőben eltérnek a GMO-któl. A technológia is új, 2021 óta elérhető. Lényege, hogy az adott növényt nem módosítják más növénnyel, hanem a megfelelő génszakasz szerkesztésével teszik ellenállóvá például a kártevőknek, vagy az időjárásnak.
- A technológia mellett érvelők szerint mindössze a növénynemesítés természetes folyamatát gyorsítják fel, amely alapesetben évekig eltart.
- Ellenzői a folyamatok ellenőrizhetetlenségével és a technológia még nem ismert következményeivel és annak szabályozatlanságával érvelnek.
Az NGT-kre jelenleg ugyanaz a szabályozás vonatkozik, mint a GMO-kra, amely a szakértők szerint rövid időn belül behozhatatlan versenyhátrányt okoz az uniós mezőgazdaságnak.
Szigorodó állatjólét: nagyobb kontroll az import fölött?
Szintén 2023 első felében várható a vita az állatjóléti szabályok további szigorításáról. A tagállamok egyetértenek az új szabályozással, mivel a 2009-ben elfogadott irányelv több pontja ma már elavult.
Ezzel összefüggésben ugyanakkor komoly vita van arról, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásokban foglalt, elsősorban a mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó vámkedvezmények miatt versenyhátrányba kerülnek az uniós gazdák.
Ennek oka, hogy a harmadik országokból érkező élelmiszerek gyártása, feldolgozása során a gyártóknak nem kell betartaniuk a szigorú uniós állatjóléti és élelmiszer-biztonsági előírásokat. Így jóval olcsóbban képesek előállítani a termékeket, mint az uniós gazdák.
Az európai mezőgazdaság tehát a következő években belső és külső nehézségekkel egyaránt szembe kell, hogy nézzen, a központi kérdés pedig az, hogy megmarad-e Európa globális versenyképessége.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)