A tavaszi óraátállítás egy tavaly megjelent amerikai megfigyeléses tanulmány (Mayo Klinika) szerint a 2010-2017 közötti időszak elemzése alapján 18,7 százalékkal növelte a valószínűsíthetően emberi eredetű, betegbiztonsággal kapcsolatos hibák gyakoriságát az óraátállítás utáni egy hétben az átállítás előtti előtti héthez képest - írja Facebook-oldalán Dobson Szabolcs, szakgyógyszerész.
Az őszi óraátállítás hatása a hibák gyakoriságára statisztikailag nem jelentős, 4,9 százalékos. A hibák többsége a rossz gyógyszerek vagy helytelen adagok alkalmazásával volt kapcsolatos - idézi a tanulmányt a szakember.
Kapcsolódó
Ha az összes (tehát nemcsak emberi) okú hibák gyakoriságát nézzük, ez csak 4,2 százalékkal nőtt a tavaszi, illetve 8,8 százalékkal az őszi óraátállítás esetében.
A kutatók szerint a tavaszi óraátállítás esetén bekövetkező egy órányi alvásmegvonás állhat kapcsolatban az egészségügyi dolgozók által elkövetett hibagyakoriság kiemelkedő emelkedésével.
Korábban már kimutatták a gépjármű-balesetek kockázatának emelkedését is a tavaszi óraátállítást követően - teszi hozzá Dobson.
A kutatásról további adatokat itt olvashat
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot