Az aláírásgyűjtést a legerősebb szlovák ellenzéki párt, a Robert Fico vezette Irány kezdeményezte, több más ellenzéki párt is támogatásáról biztosította. "A népszavazás az egyetlen lehetőség, amely Szlovákiában az emberek számára megmaradt arra, hogy érdemben hangot adjanak a kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek, s távozásra szólítsák fel" - írták korábbi állásfoglalásukban a petíció kezdeményezői.
A négypárti szlovák kormánykoalíció második legkisebb pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) egy ideje már a koalíciós szerződés átdolgozását és nem utolsó sorban a legerősebb koalíciós pártot, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OL'aNO) mozgalmat vezető Igor Matovic pénzügyminiszternek a kabinetből való távozását követeli, amit az OLaNO elutasít. Az SaS korábban jelezte, ha feltételei nem teljesülnek, miniszterei elhagyják a kormányt, a napokban pedig bejelentették, hogy összeállították a csapatot, amely a koalíciós szerződés újraírásáról tárgyal majd.
Erre Eduard Heger kormányfő úgy reagált, hogy az SaS bejelentette: eldöntötte, hogy bedönti a kormányt. Az aktuális ellenzéki petíció előzménye, hogy tavaly egy - ugyancsak az Irány által kezdeményezett - petíciós akcióban mintegy 600 ezer aláírás gyűlt össze egy előrehozott választásokat célzó népszavazás kiírására.
A szlovákiai események érdekessége, hogy Robert Fico ellen több hatósági eljárás is zajlik.
Referendumhoz gyenge
A népszavazásra azonban nem került sor, mivel Zuzana Caputová államfő úgy döntött, hogy azt nem írja ki, miután az ő beadványa alapján az alkotmánybíróság az alaptörvénnyel összeegyeztethetetlennek minősítette a népszavazás kérdéseit. A vonatkozó szlovák jogszabályok szerint a népszavazás kiírásához 350 ezer támogató aláírásra van szükség, ezt a petíció kezdeményezői augusztus közepéig szeretnék elérni, azt tervezve, hogy a referendumot egy időpontban lehessen megtartani az október 29-re kiírt - az idén először egy időpontban megvalósuló - helyhatósági és megyei választásokkal.
A petíciós bizottság hétfői közlése szerint naponta átlagosan ezer-négyezer aláírást tartalmazó petíciós ív érkezik a központjukba, ez az információ azt valószínűsíti, hogy a megfelelő számú aláírás különösebb nehézség nélkül összegyűlhet. Szlovákia történetében eddig nyolc alkalommal került sor népszavazásra, de ezek közül a megköveteltnél (legalább 50 százalék és egy szavazat) alacsonyabb részvételi arány miatt csak egy lett érvényes, a 2003-ban az ország európai uniós csatlakozásáról tartott népszavazás, amelyen a szavazásra jogosultak 52 százaléka vett részt.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre