Egy eddig ismeretlen John Lennon-hangfelvétel 370 ezer dán koronáért (17,9 millió forintért) kelt el egy koppenhágai aukción. A kazettát 23 fotográfia és egyéb relikviák kíséretében adták el, a becsült ár 200-300 ezer korona volt - olvasható a Bruun Rasmussen aukciósház oldalán. A vevő személyét egyelőre nem tették közzé.
Az 1970-ben egy dániai látogatáson készült és egy eddig be nem mutatott dalt is tartalmazó kazettát négy férfi kínálta eladásra, akik még tinédzserek voltak, amikor találkoztak a The Beatles énekesével. John Lennon az 1969-1970-es tél egy részét töltötte a Dánia nyugati partjainál lévő kisvárosban, Vustban. - A 33 perces felvétel nagyon különleges, mert egy beszélgetést rögzít, mely egy sajtótájékoztató után a négy iskolásfiú és néhány újságíró között zajlott. John Lennon eljátszott nekik néhány dalt - mondta Alexa Bruun Rasmussen.
Kapcsolódó
Az egyik dalt, a Radio Peace címűt még soha nem mutatták be. - Van benne egy kicsi a dán történelemből, és kihallható belőle, hogy John Lennon jól érezte magát Dániában, talán mert itt békén hagyták - tette hozzá az aukciósház képviselője.
Lennon 1969 decemberének végén Yoko Onóval együtt látogatott Dániába, hogy időt töltsenek Ono korábbi kapcsolatából született lányával, Kiokóval, aki akkoriban az apjával élt Jütland északi részén. A néhány hetes látogatás kezdetben észrevétlenül telt, majd amikor kiderült, hogy a sztár az országban tartózkodik, Lennon sajtótájékoztatót tartott.
A négy fiatal egy véletlen eseménysorozatnak és a rossz időjárásnak köszönhetően került abba a helyzetbe, hogy informálisan meginterjúvolja a sajtótájékoztató után Lennont. A mindössze néhány hónappal a Beatles feloszlása előtt készült hangfelvételen a tinik elsősorban békeaktivizmusáról kérdezik a zenészt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban