A bankhatóság tudatta: a mintában szereplő mintegy 71 európai bank több mint 200 milliárd euróval tudta növelni tőkéjét tavaly december és idén június között, a tőkehiánnyal rendelkező 27 bank pedig tőkehelyzetét 116 milliárd euróval javította.
Így a pénzintézetek döntő többsége már teljesíti a 9 százalékos tőkemegfelelésre vonatkozó követelményt, amely az EBA szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy a bankok kibírják az euróválságot. A hatóság tavaly decemberben még 76 milliárd eurós hiányt állapított meg a 9 százalékos elváráshoz képest.
A szerdán kiadott elemzés szerint a bankok tőkehelyzetének megerősítése nagyobb részben tőkenövelő intézkedéssel - például a nyereség visszatartásával-, új tőke bevonással illetve forrás kezelésével valósult meg.
Azon bankok esetében, amelyek magánforrások bevonásával nem tudták teljesíteni az EBA ajánlásában foglalt követelményeket, állami megsegítő intézkedéseket vezettek be, illetve vezetnek be 2012 végéig, egyes esetekben az EU és más nemzetközi intézmény támogatásával.
Az EBA jelentése kiemeli: a feltőkésítés nem vezetett közvetlenül a reálgazdaság hitelezésének jelentős csökkenéséhez.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj