A Pannon Park (Biodóm) politikai projekt volt, amelyet mindenki hagyott szabadon futni, amíg ehhez politikai érdeke fűződött. Az októberi választások után megváltozott a helyzet, így elengednék a hatalmasra hízott beruházást. Időközben azonban túl messzire jutott a projekt ahhoz, hogy befejezetlenül hagyják, ezért elkezdődött az egymásra mutogatás - jellemezte Budapest szörnyprojektjét a Népszava névtelenséget kérő kormányzati forrása.
Az előző budapesti városvezetés 2019 januárjában azzal a kérelemmel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, hogy hagyja jóvá a támogatási szerződésben rögzített költségterv túllépését. A minisztérium március közepén megküldött válaszában beleegyezett a módosított költségtervben szereplő összegek legfeljebb 20 százalékkal történő túllépésébe. Az elfogadott költségterv 56 milliárd forint volt, amelyből 11,8 milliárd forint áfa, 1,2 milliárd pedig önkormányzati támogatás. A kormány illetékes tárcája tehát tudta, hogy a költségek elszálltak a csillagos égbe.
Ennél is több kérdést vet fel az engedélyokiratban az épület várható időtartamaként megadott 20 év, ami egy csaknem 60 milliárdos beruházás esetén rövidnek tűnik. A Pannon Park acél tartórácsaira borított háromrétegű teflonfólia-párnázat gyártója a külső körülményektől függetlenül 25-50 év közötti élettartamot ígért. A hazai nem túl extrém UV sugárzás mellett megfelelő karbantartás esetén a magyar biodóm héjazata 30-35 évig bírhatja - állítja egy a kivitelezésre rálátó, a biodómhoz hasonló lipcsei intézményt és a karbantartási szükségleteket is jól ismerő szakember.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok