A terv szerint a bankok állami garanciát kérhetnek a kötvénykibocsátásaikra, így nyugtalan, kiszámíthatatlan piaci környezetben is forráshoz tudnak jutni. A garanciát a terv szerint csak a fizetőképes bankok igényelhetik az év végéig.
Az olasz államkincstár azt közölte, a pénzpiacokon az utóbbi napokban tapasztalt felfordulás láttán a kormány úgy döntött, még a legkevésbé valószínű lehetőségre is fel kell készülni a betétesek védelme érdekében.
Olasz tisztségviselők hangsúlyozták, hogy nem számítanak a korábbihoz hasonló mértékű piaci zavarra, de úgy vélik, a most elfogadott tervezet megfelelő védelmet nyújt arra az esetre, ha a legrosszabb bekövetkezne.
Uniós szabályok szerint kormányzati garanciát csak három hónaptól öt évig terjedő lejáratú banki kötvényekre lehet adni.
Az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának bankjainál van az övezet rossz hiteleinek harmada, mintegy 360 milliárd eurónyi rossz hitel. A kormány attól fél, hogy a Brexit miatt is zavaros piaci környezetben a kockázati tőkealapok célpontjaivá válhatnak az olasz bankok.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért