Novemberben az euróövezeti feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzésimenedzser-indexek adataiból képzett kompozit bmi végleges értéke 45,3 pont lett az októberi 50,0 pont után. Az előzetes érték nagyobb csökkenést jelzett 45,1 ponton.
(A mutató 50 pont alatti értéke a vizsgált gazdasági tevékenység teljesítményének a csökkenését, 50 pont feletti értéke pedig a növekedését jelzi.)
Kapcsolódó
Az euróövezeti szolgáltatóipari bmi novemberi végleges értéke az előzetes 41,3 pontnál kevésbé csökkent, 41,7 pont lett az októberi 46,9 pont után, de ezzel együtt is már a harmadik egymást követő hónapja tartózkodik az 50 pontos határ alatt és hat hónapja, május óta a legalacsonyabb értéken állapodott meg.
A már két nappal korábban, a héten kedden publikált euróövezeti feldolgozóipari bmi 53,8 pontra süllyedt novemberben a 32 havi csúcsot jelentő októberi 54,8 ponttól. A végleges érték 0,2 ponttal haladja meg az előzetesen megadott 53,6 pontot.
Novemberben az euróövezeti gazdaság teljesítménye a járvány visszaszorítására bevezetett korlátozó intézkedések miatt ismét veszteségbe fordult. Ennek mértéke azonban lényegesen kisebb a tavaszi zárlat idején bekövetkezettnél - foglalta össze a felmérés megállapításait Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza. A negyedik negyedévben azonban így is a GDP csökkenésére lehet számítani az euróövezetben, különösen Franciaországban, Spanyolországban és Olaszországban.
Biztatónak tűnik - az oltóanyagok megjelenésének köszönhetően - az üzleti hangulat javulása a gazdasági szereplők körében, akik a "helyzet normalizálódására" számítanak már 2021-ben. Várakozásaik szerint a kilátások javulásával párhuzamosan jövőre mind a lakossági kiadások, mind a vállalati beruházások növekedésnek indulnak, ámbár némi óvatosság még hosszú ideig beárnyékolja majd a döntéseiket - írta az MTI.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj