A miniszterek támogatták azt is, hogy a tagállamokban összehangolják az uniós védettségi igazolványok érvényességét. Erről még ebben a hónapban döntés születhet, a tanúsítványok érvényességének harmonizálása ugyanis megkönnyíti a határátlépést és az unión belüli mozgást - közölte az EU Tanácsa. (Az érvényességét 9 hónapra csökkentenék.)
A miniszterek emellett az új vírusvariáns, az omikron beazonosítására alkalmas tudományos elemzések bővítésére, az omikronhoz köthető emberi érintkezések nyomon követésére és a járvány megfékezését célzó intézkedések betartására szólítottak fel a közelgő ünnepek idején is - írja az MTi brüsszeli tudósítója.
A közös uniós oltóanyag-beszerzés sikeresnek bizonyult, a miniszterek támogatták a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerek közös beszerzését is.
Az egészségügyi miniszteri tanács támogatta azt a szabályozást is, amely egészségügyi veszélyhelyzet esetén biztosítja a gyógyszerek, az oltóanyagok és egyéb orvosi eszközök előállításának és forgalmazásának felgyorsítását, valamint más szükséges intézkedések kidolgozását.
Megerősítik az "egészségügyi uniót"
A tanácskozáson az "egészségügyi unió" megerősítéséről is szót ejtettek, és kiemelték, hogy ennek keretében egyebek között a rugalmas egészségügyi rendszerek innovatív megoldásainak megvalósítására, a gyógyszerek hozzáférhetőségének javítására, a rák elleni küzdelemre és az EU globális egészségügyben betöltött szerepének javítására összpontosítanak.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben