Nem jelentette be, hogy a csomagjában hús és sajt is van, ezért kiutasítottak Ausztráliából egy 20 éves spanyol férfit, aki ezzel az első az ország történetében, akinek az új, szigorított élelmiszerbiztonsági előírások miatt vonták vissza a vízumát, emellett 3300 ausztrál dollárra (mintegy 845 ezer forint) meg is bírságolták.
A férfinál 275 gramm pancettát, 665 gramm más sertéshúst, valamint 300 gramm kecskesajtot találtak.
Ez súlyosan sérti az ausztrál biológiai biztonságra vonatkozó törvényeket, és akár veszélybe sodorhatta volna az ország mezőgazdasági iparát is
- jelentette ki Murray Watt mezőgazdasági miniszter.
Watt hangsúlyozta, a szigorú szabályok célja a többi között az is, hogy megakadályozzák az olyan betegségek behurcolását, mint a száj- és körömfájás.
Az ausztrál kormány még tavaly októberben jelentette be, hogy szigorúbb szabályokat vezetnek be azokkal az utazókkal szemben, akik nem jelentik be érkezéskor a növény- és állategészségügyi kockázatot jelentő árukat,
hogy megakadályozzák a betegségek és kártevők bejutását az országba. A szigorítás január elején lépett hatályba.
A minisztérium emlékeztet, hogy akinek a vízumát visszavonják, azt az első repülővel haza is küldik, és akár három évre kitilthatják az országból.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá