Romániában az általános fogyasztási javakat áruló hipermarketektől és szupermarketektől eltérően, hacsak azok nem bevásárlóközpontban működnek, a barkácsolási, lakberendezési és építőipari termékeket, valamint a kozmetikumokat, illetve sportszereket forgalmazó áruházakba kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet belépni, legalábbis elméletileg. A járványügyi szempontból mindenképp indokolt intézkedés övön aluli ütés a kiskereskedők számára - írta a Maszol.
„Mióta hatályba léptek az új szabályok, az áruházainkban a forgalom kb. 45 százalékkal csökkent. Ennek következtében kénytelenek voltunk visszamondani a rendeléseink egy részét a beszállítóink felé, melyek 85 százalékban hazai cégek. Ha ez a helyzet elhúzódik, akkor az ágazatra gyakorolt hatása megsemmisítő lesz, s egyenlő módon fogja érinteni a kereskedőket, a gyártókat, az állami tisztviselőket, az egész versenyszférát, a beoltottakat és az oltatlanokat” – nyilatkozta Dragoș Paval, a legnagyobb barkácsáruház lánc, a Dedeman társtulajdonosa.
Az üzleti világnak is ki kell vennie a részét a társadalmi felelősségvállalásból, ugyanakkor egyetlen vállalkozó sincs, aki szereti, hogy válogatni kénytelen a potenciális ügyfelei között. „A belépés nálunk is zöldigazolvánnyal történik, amit, sajnos, nagyon megszenved az eladás” – nyilatkozta a Max márkanévvel 11 barkácsáruházat üzemeltető cég tulajdonosa, Catalin Dumitru, konkrét adatot azonban nem mondott.
A Leroy Merlin barkácsáruházak forgalma szintén megcsappant, amit részben kompenzál az online eladások növekedése. „Az internetes rendelések száma öt nap alatt négyszeresére nőtt. Találunk megoldást azon klienseink számára is, akik nincsenek beoltva” – mondta FredericLamy, a Leroy Merlin romániai vezérigazgatója.
A kereskedők jelentős hányada azt a túlélési stratégiát választotta, hogy nem tartja be a járványügyi korlátozásokat. A nagyváradi Oradea Mallban pár napig a bejáratnál ellenőrizték a védettségi igazolványt, most már azonban bárki betérhet. Nem kérik az igazolást, legalábbis nem állandó jelleggel, a Kaufland, az Auchan és a Remarkt által működtetett váradi bevásárlóközpontokban sem.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga