Az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős biztosa elmondta: az, hogy mégis kialakult egy feszült helyzet, és különféle eljárások indultak, döntően annak a nagyon gyors, sok esetben elsietettnek mondható törvényalkotási folyamatnak a következménye, amely Magyarországon lezajlott.
A biztos szerint vannak ugyan olyan esetek, amikor unión kívüli országok bizonyos ügyei összefogásra késztetik az unió és az Európa Tanács intézményeit, de uniós tagállam esetében ez példátlan - éppúgy, mint a Magyarországgal kapcsolatos aggályok természete is. Andor megjegyezte: az EB ki van téve a lobbinak, de "nem foglya semmiféle speciális érdeknek".
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért