A csalók a "Small Business Administration's Paycheck Protection", az "Economic Injury Disaster Loan" és egy, a munkanélküli segélyek elosztására létrehozott programból lopták el a pénzt. Az amerikai kormány egyébként a járvány kezdete óta mintegy 3,5 billió dollárt költött Covid-segélyekre - írja a CNBC.
Eddig több mint 2,3 milliárd dollárnyi összeget már sikerült visszaszerezni és közel 100 gyanúsítottat már letartóztattak, köztük magánszemélyeket is.
A Secret Service, amely az elnök védelme mellett pénzügyi csalásokra is sprecializálódott, új koordinátor kinevezését jelentette be. Roy Dotson megbízott különleges ügynök a lapnak elmondta, 29 éve dolgozik a bűnüldözésben, de ilyen nagykaliberű csalással még nem találkozott.
Dotson szerint ugyanis kétségtelen, hogy a csalásban érintett programok könnyen elérhetők voltak az interneten, ezért nem volt különsen nehéz dolga a bűnözőknek.
A Secret Services egyébként még időben figyelmeztette a magánszektort a csalásra, ezért több pénzintézet - például a PayPal- hamar azonosította és védezetett a további csalások elkerülése érdekében, ezért több mint 400 millió dollárnyi pénz eltűnését akadályozták meg - mondta Dotson.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben