A G20-ak vezetőinek csütörtöki videókonferenciáján a résztvevők egyetértettek abban, hogy prioritást élvez a koronavírus elleni harc. Az elsődleges feladatok közé sorolták a bizalom visszaállítását, a pénzügyi stabilitás fenntartását, a gazdasági növekedés beindítását és gyorsítását, továbbá azt, hogy megmaradjanak a munkahelyek és a bérek, sürgősen helyreállítsák a megszakadt ellátási láncokat és gyors segítséget nyújtsanak a rászoruló országoknak.
A közös közleményben egyben felszólították a pénzügyminisztereket és a jegybanki vezetőket arra, hogy rendszeresen egyeztessenek egymással és a nemzetközi szervezetekkel további akciótervek kidolgozása céljából a járvány hatásainak leküzdése érdekében.
A G20-ak közleménye szerint "a vírus nem ismer határokat, leküzdeni csak együtt lehet".
A rendkívüli videókonferencia után a koronavírus-járvány elleni globális összefogásra szólított fel Charles Michel, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Közös sajtónyilatkozatukban felkérték a világ legnagyobb gazdaságait irányító országok vezetőit, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel mérsékeljék a gazdasági visszaesés társadalomra gyakorolt hatását, illetve tegyenek meg mindent vállalataik támogatásának érdekében. Hangsúlyozták, hogy a kereskedelemnek és az ellátási láncoknak továbbra is zavartanul kell működniük, így kerülni kell az újabb korlátozásokat.
Végezetül felszólították a G20-csoport országait, hogy kölcsönösen segítsék egymást a külföldön maradt állampolgárok hazatelepítésében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram