A bukaresti képviselőház által múlt kedden elfogadott törvény szerint a frankhitelesek adósságát azon a jegybanki árfolyamon kellene a bankoknak lejre váltaniuk, amely a szerződéskötés napján volt érvényes.
A bukaresti kormány "szociális intézkedésként" eredetileg támogatta a törlesztésére képtelen magánszemélyeknek nyújtandó kedvezményt, a parlament azonban törölte a tervezetből azt az előírást, hogy csak a jövedelmük 50 százalékánál nagyobb törlesztőrészleteket fizető frankhitelesek legyenek jogosultak az előnyös konverzióra, miként azt a feltételt is, amely a 250 ezer franknál kisebb hitelekre korlátozta volna a törvény hatályát.
A "történelmi árfolyamon" való konverziót a román jegybank is bírálta, mondván, hogy ez 1,2 milliárd eurós veszteséget jelent a bankoknak, kamatemelésekhez vezethet, és megingathatja a lej árfolyamát. A legnagyobb veszélyt a gazdasági elemzők abban látják, hogy a törvény a több százezer euróhiteles számára is precedenst teremt.
Romániában tavaly novemberben iktatták be Dacian Ciolos szakértői kormányát, hogy elvezesse az országot a decemberben esedékes parlamenti választásokig. A Ciolos-kabinet egy eleve csaknem 3 százalékos GDP-arányos hiánnyal megtervezett költségvetést örökölt elődjétől, és az év folyamán több ízben szembekerült a parlamenttel, amely - a választások közeledtével - sorozatban szavazott meg nyugdíj- és béremeléseket, egyéb "hangulatjavító" intézkedéseket.
A fedezet nélküli "osztogatások" ellen nem először emel alkotmányossági kifogást a kormány. A bíróság döntése akár hónapokig is elhúzódhat, így Romániában a decemberi választások előtt aligha lép hatályba a - legfeljebb 75 ezer hitelest érintő - frankkonverziós törvény.
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga