Andrej Babis a közgazdasági egyetemen tartott előadást, ott beszélt arról is, hogy az Európai Bizottság működését "politikamentessé" kell tenni, és be kell fejezni a belső uniós piac kialakítását. A kormányfő azt mondta, Csehországnak jelenleg nincs szüksége az euróra, és a közös pénznem bevezetését a kabinet egyelőre nem tervezi.
"Más helyzetben vagyunk, mint Nagy-Britannia. Számunkra a Czexit katasztrófa lenne" - vélekedett Babis. Arra hivatkozott, hogy a cseh kivitel mintegy 80 százaléka az Európai Unióba irányul, s az uniós tagság nagyban megkönnyítette az állampolgárok szabad mozgását, utazását.
A cseh miniszterelnök szerint szükség van az Európai Unió megreformálására. Úgy vélte, egyelőre nem működik kellőképpen a szolgáltatások és az emberek szabad mozgása, amin változtatni kellene. Meg kell erősíteni a tagállamok pozícióit is az Európai Bizottság terhére - szögezte le.
"Az Európai Bizottságnak a tagállamok valamiféle szolgáltató szerveként kellene működnie" - vélekedett a cseh kormányfő. Szerinte hiba, hogy az Európai Bizottság bizonyos dolgokat az egyes tagállamok ellenkezése ellenére igyekszik megvalósítani, mert ez ellenállást szül az Európai Unió egészével szemben.
"Az euróra most semmi szükségünk sincs. Az, hogy szabadon rendelkezünk a koronával, hatalmas előny" - fejtette ki az ügyvezető cseh miniszterelnök az egyetemi hallgatók előtt.
Babis még tavaly ősszel nyerte meg pártjával a parlamenti választásokat, de nem szerzett többséget a törvényhozásban. A koalíciós tárgyalások megbicsaklottak, ezért csak ügyvezetőként vezeti az országot.
A fotó forrása: Michal Cizek/AFP.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj