Egy brit apuka kézen fogja kisfiát egy szombat délután, és jobb híján, mert unják már az állatkertet, kilátogatnak a '68-as kupadöntőre. Huszonkét játékos kergeti a labdát egy teljesen értelmetlen cél érdekében, és mulatságos, mennyire komolyan veszik. Talán ezért hat a dolog rendkívüli erővel a kis Nickyre, aki néhány hét múlva a sors jóvoltából eljut a Highbury lelátójára, és végzetes vonzalom támad lelkében az egyáltalán nem sziporkázó Arsenal csapata iránt. Ettől kezdve főállásban szurkoló, mellékesen tanul, dolgozik, él. Minden jel arra mutat, hogy elmebetegről van szó, de önigazolásul - miután adott tárgyban e sorok írója sem tiszta egészen - álljon itt egy disztingváltabb értékelés. Nick Hornby Fociláz című munkája szociológiai vénával megírt mű, a XX. század végi angol középosztály hiteles képét rajzolja meg művészi igénnyel, és színesen eleveníti fel a közelmúlt fontosabb labdarúgó-eseményeit (például Arsenal-Brighton 2:0). A háttérben Margaret Thatcher miniszterelnöksége, a hidegháború, nehéz időszak volt ez mindenki számára. Vajon egy földhözragadt elme megértheti valaha a rajongó fanatizmusát? Minden bizonnyal alkati kérdés, kiből lesz megszállott lemezgyűjtő, Jehova tanúja, agilis környezetvédő vagy éppen tévéfüggő. Bármilyen szenvedély rabja az ember, a tevékenység pusztán kifejezőeszköz, maga a végzése a lényeg. Természetesen a focival kapcsolatban szélesebb perspektívákat tár fel a könyv. Például nagyon kicsi vigaszt nyújt, hogy Angliában is borzasztóan közönséges volt a légkör, és veszélyes állapotok uralkodtak a lelátókon, igaz, az érme másik oldala sem sok jóval kecsegtet, mert csak a sorozatosan áldozatokat követelő tragédiák után vezették be a szigorú rendszabályokat. De a legfontosabb a nosztalgia érzése és a bepillantás egy olyan futballkultúrába, ami után minden magyar szurkoló áhítozik. „Kopunovics átlépi a labdát, Lisztes, lődd már be!! Bent van!" Jenő szavai ezek a Grasshoppers elleni BL-meccsről. „Vincze Ottó. Lerántani sem tudják!. Hó-hó, hó-hó!!!" Eksztázis, lelkesedés, jó játék, boldog emberek a tévé előtt, még az anyukák is félretették a fakanalat egy kis időre. Nem sűrűn élhettünk át hasonló pillanatokat az elmúlt majdnem 20 évben. Nicknek viszont jók a kilátásai a jövőre nézve, Arsene Wenger szerényen a világ legjobb csapatának titulálta nemrég az Arsenalt, bár az igazsághoz tartozik, hogy rögtön a kijelentés után támadtak végzetes nehézségeik a BL-ben. Az Európa Könyvkiadó - a Pop, csajok, satöbbi sikerén felbuzdulva - újból megjelentette a kultuszkönyvet, nagy örömet szerezve ezzel a sport szerelmeseinek. A fanyar humorral átitatott mű, tágabb és nagyon filozofikus értelemben, felfogható az agyoncivilizált társadalom tükörképeként, amelyben különös viszonylatokat szül a felgyorsult világ által belénk oltott hajlam a pótcselekvésre és a pillanatnyi mámorra.