A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásában azt vizsgálta, hogy a Vodafone megsértette-e a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény rendelkezéseit RED VitaMAX tarifát népszerűsítő hirdetéseivel. Utóbbiak ugyanis nem tették egyértelművé, hogy az átlagosnál jóval rövidebb, mindössze 30 napos egyenleg-felhasználási időszak nem csak az áttérést követő feltöltésekre, hanem a korábban felhalmozott, fennmaradt egyenlegekre is vonatkozik.
A cég az eljárás folyamán vállalta, hogy visszatéríti a korábbi egyenlegből fennmaradt, törölt összeget mindazon ügyfeleinek, akiket az említett szabály miatt hátrány ért, amennyiben az meghaladja a 100 forintot, és az érintett jelenleg is az előfizetője.
A GVH - jogsértés vagy annak hiánya megállapítása nélkül - elfogadta a kötelezettségvállalást, mert úgy értékelte, hogy az teljes mértékben kompenzálhatja a kárt szenvedett fogyasztók észszerűen vállalható körét. A hatóság úgy találta, hogy a vállalás elfogadható a cég által javasolt szűkítésekkel együtt is.
A 100 forint alatti összegek visszatérítése ugyanis a csekély hátrány és a kapcsolódó adminisztratív terhek miatt nem elengedhetetlenül szükséges, a már nem Vodafone-os ügyfelek kompenzációja pedig - felkutatásuk nehézségei és elhanyagolható számuk miatt - nem feltétlenül indokolt. Jogsértés megállapítása hiányában a GVH bírságot sem szabott ki.
A Vodafone közleménye szerint az összegek jóváírására 2019. január-február hónapban kerül sor, melyről a Vodafone az érintett feltöltőkártyás ügyfeleit sms-ben, előfizetéses ügyfeleit számlalevélen értesíti.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben