A legtöbb megyében feloldotta a madárinfluenza miatti korlátozásokat a hatóság. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerint a járvánnyal érintett területek döntő többsége Bács-Kiskun és Csongrád megyében volt, az érsekcsanádi eset kivételével március 1-jével mindenhol véget értek a szigorú intézkedések. Ismert, Érsekcsanád környékén január végén mutatták ki a vírus jelenlétét.
A területileg illetékes hatóságok már korábban feloldották a védő- és megfigyelési körzeteket Békés, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében is. Veszprém és Somogy megyében az egy-egy telepen tapasztalt fertőzés miatt jelenleg még életben vannak a korlátozások, és három kitörés miatt Jász-Nagykun-Szolnok megyében is hasonló a helyzet. A védőkörzetet a fertőzött telep felszámolását és fertőtlenítését követően legkorábban 21 nap múlva, a megfigyelési körzetet pedig 30 nap elteltével lehet feloldani. Mivel a legutolsóként megállapított madárinfluenza-fertőzés február végén történt Abádszalókon, így az utolsó feloldás március végére, április elejére várható. A korlátozások feloldása után fokozatosan állhat helyre a rend a hazai baromfitartásban.
Kapcsolódó
Mivel a vadmadarakban továbbra is jelen van a vírus, a betegség szórványos előfordulása nem zárható ki. A déli tájakról visszaérkező madarak már nem jelentenek túlzott veszélyforrást, mivel a fertőzött egyedek mostanra elhullottak vagy átvészelték a betegséget - írta a napilap.
A madárinfluenza Magyarországon eddig 233 állattartó telepet fertőzött meg; 3,2 millió baromfit kellett kényszerből leölni és megsemmisíteni, a becslések szerint eddig mintegy hétmilliárd forint közvetlen kárt okozott a baromfiágazatnak, amelyből a kormány eddig több mint hárommilliárd forintot kifizetett.
A vírus tavalyi megjelenése után számos harmadik országbeli partner mondta le a megrendeléseket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj