A legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat visszavonta a KÖZOP-ban szereplő, "Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi úti elérhetőségének javítása" című konstrukció keretében a "MÁV Zrt. vasúti közlekedéssel összefüggő projektje" című korábbi javaslatát. Ennek összegét a tavaly decemberi kormányhatározat 12,5 milliárd forintban jelölte meg. Ennek keretében állították volna helyre - egyebek mellett - a Vác-Verőce állomások közötti bal vágány töltését, a Kelenföldi pályaudva vizuális utas-tájékoztató berendezést, míg a Debrecen, Füzesabony és Mezőkövesd állomásokon vizuális és hangos utas-tájékoztató berendezéseket kívántak telepíteni. Szerepelt a tervben a Baté-Kaposvár- vonalszakasz egyszerűsített korszerűsítése is.
A mostani kormányhatározat módosítja a szintén a KÖZOP-ban szereplő "Állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program 25 helyszínen (kormányablakok)" megnevezésű kiemelt projekt költségét. Az eredetii 10,7 milliárd forint 10 milliárdra csökken.
Ezeken túlmenően megszüntette a kormány a KÖZOP egy másik projektjének, "Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi úti elérhetőségének javítása" című konstrukció keretében a "MÁV Zrt. vasúti közlekedéssel összefüggő projektje" című fejlesztés kiemelt jellegét.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél