A nyári menetrend bevezetése óta, a vasúttársaság teljes hálózatán közel 10,2 millió jegyet értékesített a MÁV-Start. Az utasellátó folyamatosan bővíti szolgáltatásainak körét, a fejlesztések a belföldi, illetve a nemzetközi járatokon az étkező-, háló- és fekvőhelyes kocsikat igénybe vevő utasok, valamint a vonatra várakozók kényelmét is szolgálják.
A balatoni járatokon augusztus második hétvégéjéig több mint 1,16 millióan utaztak ebből 790 ezren a déli, 368 ezren pedig az északi partot választották. Ez több mint fél százalékkal több a koronavírus-járvány előtti utolsó évhez képest. Három új emeletes KISS motorvonat közlekedik a Balatonhoz, hétvégente pedig már közvetlen összeköttetést biztosít a vasútársaság Szolnok és a Dunakanyar térségéből is.
A főszezonban az összes Balaton InterCity-járaton lehetőség van az utazás közbeni étkezésre. A legkedveltebb fogások közé tartozik a hamburger, amelyből idén augusztus 8-ig 2352 darab, csapolt sörből pedig 6848 korsó fogyott - írja a vállalat.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram