A Zrínyi 2026 haderő fejlesztési program keretében, 2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a Honvédelmi Minisztérium a magyar hadsereg számára - jelentette be Simicskó István, a honvédelmi miniszter.
A HM Currus Zrt. és az Ikarus Járműtechnikai Kft. kooperációjában készült Currus-Aries-Volvo Euro VI-os motorral szerelt autóbusz prototípusának bemutató rendezvényén a miniszter hangsúlyozta, hogy a hadsereg hatékony feladatellátásában segítenek majd az új járművek. Ezzel elindult az "elmúlt 25-26 év legkiterjedtebb haderő fejlesztési programja", a Zrínyi-program, amelynek több más eleme is lesz a közeljövőben.
134 autóbusza van a honvédségnek, átlagosan 250-300 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, az átlagéletkor pedig 25 év. Az elöregedett buszok helyett újakra van szükség, hogy például a határvédelem vagy a balkáni missziók során a személyszállítás megoldható legyen - mondta Simicskó István.
A Currus, az Ikarus és a Volvo együttműködésében évente 40 buszt gyártanak le, Simicskó reméli, hogy e hadiipari fejlesztés a magyar gazdaságra jótékony hatással lesz.
Részben saját stratégiával, részben állami hadiipari megrendelésekkel az Ikarus növekedési pályára állhat - mondta Széles Gábor, az Ikarus elnöke. 1,5-2 milliárd forintos technikai beruházást hajtottak végre, így a korábbi 1,5-2 helyett ma már csak átlagban 0,2 emberi munkaerő kapcsolódik egy-egy busz gyártásához. Azt tervezik, hogy a gyártást évente 3000 buszra emelik, ez legalább 600 embernek teremthet munkahelyet Székesfehérváron.
Az új, multifunkciós autóbuszról elmondta: nemcsak hagyományos csapatszállításra alkalmas, hanem - a vezérkar kérésére - 4 órán belül átállítható kórházi üzemmódra. Ilyenkor az ülések kiszerelésével 15 hordágy fér el a járműben.
A harmadik üzemmód a rabszállítás, amellyel a Belügyminisztérium igényeit tudják kielégíteni a jövőben.
Széles Gábor reményét fejezte ki, hogy a Currus-Aries ezzel a képességgel a NATO-piacokon is versenyképes jármű lehet.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja