"A Lyon felé tartó gyorsvonat egyik állomása a tallinni", ezt abszolválta a magyar csapa és ott lehet a Bocuse d'Or 2021. januárról júniusra halasztott, franciaországi világdöntőjében - közölte Hamvas, aki szerint ezzel most lesz elegendő idő a felkészülésre, nyolc hónap áll rendelkezésre a világdöntőig.
Úgy látja, a mostani egy nagyon nehéz Európa-bajnokság volt: kétszer halasztották el a koronavírus-járvány miatt és az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megrendezik-e. Emiatt nehézkes volt a felkészülés is, ezért jó eredmény a pénteken elért kilencedik hely. Rendkívül erős volt a mezőny és a skandináv csapatokat idén is nagyon nehéz volt megszorítani: a gasztronómiailag hozzájuk sorolható finnekkel és észtekkel együtt a mezőny első hét helyéből hatot skandináv csapatok foglaltak el, közéjük csak a hatodik franciák tudtak beférkőzni. Veres István csapata viszont így is megelőzött olyan gasztronómiai nagyhatalmakat, mint Olaszország vagy Spanyolország - jegyezte meg.
A magyar csapat ismét ott lehet a világ legjobbjai között, hiszen a lyoni döntőbe az egész világból huszonnégy, Európából tíz csapat juthat ki - emlékeztetett a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.
Hamvas Zoltán szerint a Bocuse d'Or megrendezésének egyik fontos üzenete, hogy a járványhelyzet idején is felhívja a figyelmet a minőségi gasztronómiára.
A gasztronómia a járvány idején is itt van, még ha világszerte és Magyarországon is egészen speciális utakat is kell találnia arra, hogy túlélje ezt a nehéz időszakot. Magyarországra például most nem utazhatnak be a külföldiek, ami a budapesti vendéglátást igen erőteljesen sújtja, eközben pedig a magyar közönség is ritkábban jár étterembe - emlékeztetett.
Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az éttermek mindent megtegyenek a vendégek biztonsága és bizalmának elnyerése érdekében. Tavasszal még nagy vita zajlott a házhozszállítás és az elvitel kérdésében - a csúcséttermeknél ugyanis ilyesmi eddig nem volt jellemző -, mára azonban bebizonyosodott, hogy már mindenhol kísérleteznek ezzel, akár saját erős házhozszállítással. "Ki kell mozdulni a komfortzónából" - hangsúlyozta Hamvas Zoltán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Levelet írt Varga Mihály Orbán Viktornak, már nem lehet sok hátra az MNB-alapítványoknak

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Rohamtempóban fertőz a vírus, riadót fújtak a szakemberek

Aki túlárazza a lakását, saját maga alatt vágja fejszével a fát

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Az olaj ára lefelé tendál, az aranyé újra szárnyra kapott

Ami ott elhangzott, biztosan nem lesz nyilvános – titkolózik a Kreml az orosz-amerikai tárgyalásokról

Debütál a Ryanair-előfizetés, rengeteget lehet vele spórolni
