Tamás László közleménye szerint az új hurghadai járattal vált teljessé a charter-szezon Debrecenben, ahonnan Egyiptom mellett Törökországba, Bulgáriába és két görög szigetre, Korfura és Zakhynthosra is repülhetnek az utasok. Erfurtból, Lipcséből és Drezdából pedig május óta érkeznek rendszeresen vendégek Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra.
A repülőtér vonzáskörzetéből egyre többen választják a debreceni repülőteret: a magyar és a romániai, partiumi utasok mellett mind gyakrabban érkeznek utasok Kárpátaljáról is, miután június 11. óta az ukrán állampolgárok is vízummentesen utazhatnak az Európai Unió legtöbb országába - sorolta Tamás László.
Kerekes Gábor, az Express Travel International Kft. (ETI) országmenedzsere elmondta: Debrecenből 5 év után biztosíthatnak ismét Egyiptomba charterjáratokat a kelet-magyarországi, partiumi és kárpátaljai utasoknak. A szezon végéig Debrecenből több mint 1500 Egyiptomba készülő utasra számítanak.
Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2016-ban több mint 284 ezer utas kereste fel, az idén több mint 320 ezres utasforgalomra számítanak a Wizz Air bázisnak, illetve a Lufthansa City Line menetrend szerinti, illetve az erősödő nyári charter járatoknak köszönhetően.
Menetrendszerű járatokkal Londonba, Eindhovenbe, Párizsba, Milánóba, Malmőbe, Tel Avivba, illetve Münchenbe lehet eljutni repülővel Debrecenből.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon