Alig egy évvel az ötezer fős tavalyi létszámcsökkentés után az év végéig elbocsátják a vállalat megmaradt 12,7 ezer alkalmazottjának 40 százalékát. Kisebb leépítéseket már a nyáron elkezdődtek, főként az értékesítési és a kutatás-fejlesztési divízióknál, és egyes dolgozókkal közölték, hogy az egymást követő elbocsátási hullámok melyikében számolhatnak állásuk elvesztésével. Ugyanakkor a BlackBerry nem kommentálta a nagy karcsúsításról kiszivárgott hírt. A cégvezetés tavaly átfogó költségcsökkentési programot jelentette be, amelyben egymilliárd dollárt akarnak megspórolni a létszám csökkentésével és gyártóbázisok bezárásával.
A tervezett leépítés nagysága önmagában jelzi, milyen mélyre süllyedt a BlackBerry igen rövid idő alatt. Két évvel ezelőtt még 17 ezer alkalmazottja volt a vállalatnak, kiváló, biztonságos e-mailezési képességeikről ismert mobiljai uralták az amerikai okostelefon-piac 14 százalékát. Jelenleg három százalék a vállalat piaci részesedése - derül ki az IDC informatikai tanácsadó cég adataiból. A 2013 februárjában végződött üzleti évet 646 millió dollár veszteséggel zárta a BlackBerry, amit a június 1-jén végződött három hónapban további 84 milliós mínusszal toldott meg. Elemzők szerint a második üzleti negyedév sem alakult jobban.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért