A Tesco jelenleg mintegy 15 ezer különféle terméket kínál Tesco Otthonról szolgáltatásának felületén a szolgáltatást kiszolgáló áruházban érvényes árakkal megegyező áron. Az összekészített termékeket Budapesten és vonzáskörzetében pedig akár már aznap ki tudják szállítani.
Mostantól a fővárosban és környékén már aznapi kiszállítást kérve is rendelhetnek, így azonnal házhoz tudjuk vinni, bármire is van szükségük – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.
Kapcsolódó
Ez azt jelenti, hogy a fővárosban és vonzáskörzetében szállítási címmel rendelkező vásárlók számára akár az adott napra szóló kiszállítási idősávok is elérhetővé válnak. Amennyiben reggel 9 óráig adják le bevásárlásukat, úgy legkorábban a 14 órától elérhető szabad idősávokra kérhetik a kiszállítást. Ha pedig 13 óráig küldik el a bevásárlást, akkor a legkorábbi szabad idősávok a 18-22 óra közöttiek lehetnek.
A Tesco Otthonról szolgáltatás már az ország több mint 500 településén érhető el több mint 1,9 millió háztartás számára.
A 2021. március 1-i adatok szerint egy év alatt a megrendelések száma 133 százalékkal növekedett.
Emellett 11 budapesti Tesco Expresszből a Foodpanda (volt Netpincér) futárai akár 30 percen belül kiszállítják az ezerféle élelmiszert tartalmazó kínálatból kiválasztott termékeket.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga