Előzőleg Gyöngyösi Márton, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón a cég éves pénzügyi beszámolójára hivatkozva azt mondta, 6 milliárd forint veszteséget generált és minimálisra csökkent a tőkéje az MNKH-nak, valamint a hazai kis- és közepes vállalkozások keveset profitálnak a kereskedőház tevékenységéből, a tavalyi 90 milliárd forintos exportértéket a Zrt.-től függetlenül termelték meg a hazai piacon jelen lévő multinacionális cégek.
A kereskedőház reagálásban azt írta, nem igaz, hogy a kereskedőháznak nincs köze az exportsikerhez, partnerei 2015-ben 895 milliárd forint exportárbevételt realizáltak, ami 135 milliárd forintos növekedést jelent. Szerintük az sem igaz, hogy mindössze 2,8 milliárd forintnyi üzlet létrejöttét segítették. Megjegyezték, hogy egy-egy kiállításon, miniszterelnöki vagy miniszteri úton létrejövő üzlet eredménye nem az MNKH mérlegében, hanem a vállalkozások mérlegében jelenik meg.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram