Az egyes fajok közül a csirke felvásárolt mennyisége - az ágazatot sújtó járványos betegség ellenére - némileg emelkedett tavaly, 0,8 százalékkal, több mint 403 ezer tonnára nőtt. Ezzel szemben a pulykafelvásárlás 4,6 százalékkal 96 570 tonnára, a libáé 21,26 százalékkal 26 829 tonnára, a kacsáé pedig 35 százalékkal 56 268 tonnára csökkent.
A víziszárnyasoknál (liba, kacsa) 2018-ra ambiciózus bővülést prognosztizálnak. Ugyanakkor 2018-ban nőhet a csirkeágazat is, a pulykaágazat esetében pedig stagnálásra, enyhe csökkenésre számítanak a szakemberek - fogalmazott az elnök-igazgató.
A madárinfluenza-járvány mintegy 20 milliárd forint ágazati kárt okozott, amelyből a közvetlen kár 11-12 milliárd forintot tett ki. A közvetlen kár alatt a vírus és következményei miatt leölt és megsemmisített állatok, takarmány, alomanyag értéke értendő. Ezeket jogszabály alapján a hatóság gyorsan, pontosan felmérte és kifizette a termelőknek. A közvetett károk a vágó, feldolgozó üzemek leállásából, vagy csökkentett vágásszámból adódó károk, illetve a termelőistállók üresen állásából fakadó veszteségek. Ezek megtérítésére a jogszabály elkészítése és az unió jóváhagyása folyamatban van - mondta Csorba Attila.
A járvány legnagyobb mértékben a víziszárnyas ágazatokat sújtotta, mind a járvány miatt leölt állatok egyedszámában, mind pedig a termelés-kiesésben itt voltak a legnagyobb veszteségek. Mára nagymértékben csökkent az újabb járvány megjelenésének esélye a szakemberek szerint.
Azonban a járványvédelmi intézkedéseket fenn kell tartani a továbbiakban is. Emellett fontosnak tartja az elnök-igazgató, hogy megvalósítsák a termelők járványvédelmi ismereteinek bővítését és ilyen irányú képzését is. Mindezt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a BTT szakmai koordinációja mellett végzik.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj