A cégek szerdai, MTI-nek küldött közleménye szerint az együttműködés célja, hogy az AHa! Brainstore startup program segítségével közösen adjanak útmutatást az induló és növekedési fázisban lévő, prototípussal rendelkező vállalkozásoknak. A kiválasztott startupok akár 60 milliós tőkebevonási lehetőséget és mentorálást kaphatnak.
A megállapodást Mándi Gábor az Antenna Hungária vezérigazgató-helyettese, valamint Katona Bence, a Hiventures vezérigazgató-helyettese jelentette be a SMART Konferencián, kedden Budapesten. A program stratégiai partnere a Drukka Startups, valamint az Intellitext Hardware Akcelerátor is.
A második alkalommal megrendezésre kerülő AHa! BrainStore olyan induló és növekedési fázisban lévő, prototípussal rendelkező startupok jelentkezését várja, akik elsősorban drón technológiával, streaming vagy internetes tartalom szolgáltatással, IoT-vel, IT biztonsággal, mesterséges intelligenciával vagy e-sporttal foglalkoznak.
Emellett még az egyéb műsorgyártáshoz és műsorszóráshoz kapcsolódó, multimédia és felhő szolgáltatások területeivel foglalkozó startupok is lehetőséget kaphatnak. A jelentkezés határideje április 30., amelyet az AHa! Brainstore weboldalán lehet megtenni.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban