A több innovációs és start-up díjat elnyert HandInScan a Jeremie program keretein belül 411 millió forintos befektetési kört zárt. Az új befektető a Perion Kockázati Tőkealap. A HandInScan a befektetést az első szériagyártású, már Red Dot díjjal is kitüntetett Hand-in-Scan Medical Trainer, illetve Semmelweis Scanner eszköz világpiaci bevezetésére, valamint a további fejlesztések felgyorsítására fogja felhasználni.
A HandInScan a BME egy spin-off vállalkozásaként indult, és a korai start-up fázisban a DBH Investment Kockázati Tőkealap fektetett a cégbe abból a célból, hogy a termék prototípusát validálják, és az első piaci visszajelzések alapján kifejlesszék terméküket és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat. Miután az első prototípusokat több mint 16 ezer kórházi dolgozó tesztelte európai és ázsiai kórházakban, elkészült a piaci igényeknek megfelelő termék, és kialakult a hozzá kapcsolódó oktatási, képzési és szolgáltatási csomag. Ezen a ponton döntött a befektetés mellett a Perion Kockázati Tőkealap.
Kényes problémát kezel
A céghez egy orvostechnológiai innováció köthető, amely az egészségügyi dolgozók megfelelő kézfertőtlenítését támogatja. A saját fejlesztésű program pedig képes megkülönböztetni a hatékonyan fertőtlenített kézfelületeket a fertőzöttektől, A Hand-in-Scan ártalmatlan UV fényt és digitális képalkotást használ, kiegészülve egy mesterséges intelligencia alapú szoftverrel.
A HandInScan technológiájára a piaci igényt jól jelzi, hogy már több mint 30 országgal tárgyalnak disztribúciós szerződésről 3 kontinensen (Európa, Ázsia, Észak-Amerika).
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót