Elhalaszthatják az M3-as felújításának kezdete, mert az ehhez szükséges metrópótló buszok egyelőre nem jöhetnek Budapestre. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) ugyanis megsemmisíti az ajánlatkérő, Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. 150 autóbuszos szolgáltatás nyújtására vonatkozó, még június közepén megjelentetett előzetes tájékoztatóját és valamennyi, a közbeszerzési eljárás során ezt követően hozott közbeszerzési dokumentumot, illetve döntést - idézi a lap a KDB most közzétett határozatát. A KDB egyúttal negyvenmillió forintra büntette a BKK-t, mert az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzésekről szóló törvény bizonyos paragrafusát.

Az ügy előzménye, hogy Seszták Miklós , a fejlesztési tárca vezetője szeptember 23-i kezdeményezésére a KDB felfüggesztette az eljárást. A fejlesztési minisztérium álláspontja szerint a BKK Zrt. úgy határozta meg az adott közbeszerzési eljárás feltételeit, hogy azzal kizárta a közbeszerzési versenyből az állami tulajdonú gazdasági szereplőket. (A pályázaton egy állami cég, a Volánbusz indult, amely a kezdetektől, vagyis a közbeszerzési pályázati felhívás június 17-i megjelenésétől részt az eljárásban).

Ezek után a KDB ideiglenes intézkedésként felfüggesztette az eljárást, most pedig gyakorlatilag véget vetett a tendernek, bár az ajánlatkérőnek 15 napja van a fellebbezésre.

A jogszabály alapján a KDB többféle határozhatott hozhat: egyrészt kifogás nélkül tovább engedheti a pályázatot, vagy valahonnan megismételteti az eljárást, és megsemmisítheti a pályázatot.

Ebben az esetben ez utóbbi történhet, vagyis amennyiben a BKK továbbra is igényt tart a buszokra, akkor újabb pályázatot kell kiírnia. E miatt pedig tovább csúszik az M3-as metró felújítása. Tarlós eddig azzal számolt, hogy márciusban elkezdhetik a felújítást, ahhoz viszont addigra meg kellene érkeznie a 150 autóbusznak - olvasható a Világgazdaságban.

"Kétségbeejtő a helyzet, óriási károkat lehet okozni"

A 3-as metróvonal felújításával és az árvízvédelemmel "nem szabadna szórakozni, vacakolni" - mondta Tarlós István főpolgármester az M1-en. A főpolgármester a felújításról azt mondta, hogy a főváros minden szükséges lépést idejében megtett, de folyik "egy borzasztó időhúzás", aminek nem egészen érti, mi a lényege. Ezért is fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz - emlékeztetett, megjegyezve: úgy tűnik, hogy a kormányközeli munkafolyamatok másképp nem képesek felgyorsulni.

Tarlós István kiemelte azt is, hogy a felújítást addig nem lehet megkezdeni, amíg nem áll rendelkezésre a metrószerelvények pótlására 150 csuklós busz.Arról, hogy a magas ajánlattételi árak miatt lehet, nem újítják fel teljesen a 3-as metró állomásait, a főpolgármester kifejtette: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levele szerint 137,5 milliárd forintnál nem lesz több metrófelújításra. "Ami ebbe nem fér bele, arra nem vállalhatunk kötelezettséget" - mondta Tarlós István.
Szerinte sokan az hiszik, hogy ezek a közbeszerzési eljárások a végtelen biztonságot adják, a tisztességes verseny letéteményesei, miközben nincs olyan komoly állami cég, amely ilyen közhasznú beruházások kivitelezési munkáit mérnökáron elvégezné.