A mozik három éve válsághelyzetben vannak, a járvány után épp akkor jöttek volna egyenesbe, amikor beütött a rezsikatasztrófa. Több helyen részleges bezárással, rövidített nyitvatartással, előadásszám-csökkentéssel és jegyáremeléssel próbálnak túlélni - mondta a lapnak Borsos Erika, a MOSZ elnöke.
A mozik rezsiköltsége minimum a négyszeresére emelkedik: az áram esetén 4,5-szeres ugrás várható, míg a gázszámla nagyon változó, a négyszeres emelkedés ott is biztos, de egyes helyeken 15-17-szeres szorzóval kalkulálnak – ez derül ki abból a felmérésből, amit a MOSZ készített.
A kisebb mozik számlái több millióval, míg a nagyobb mozik költségei több száz millióval emelkednek, és ez csak a rezsi, ezzel párhuzamosan a filmek és a büfékben kínált termékek beszerzési ára is napról napra nő - tette hozzá Borsos Erika. A legnehezebb helyzetben az artmozik vannak, amelyek eddig is nagyon szerény profittal, kis költségvetésből gazdálkodtak.
Három éve válsághelyzetben a mozik
„Mindenki nagyon el van keseredve, ma egy mozi sem tud úgy nyitva lenni, hogy közben ne okozna veszteséget. Alternatív energiára való átállás, a fűtés korszerűsítése sehol nem jöhet szóba, a mozik ugyanis három éve válsághelyzetben vannak, az üzemeltetők a járvány alatt minden tartalékukat felélték” – mondta Borsos Erika, aki elárulta azt is, hogy miután nem látnak más kiutat, támogatás reményében a Nemzeti Filmintézethez fordulnak.
Az infláció, a rezsi- és az élelmiszerárak megugrása egészen biztos, hogy kihatással lesz a mozik forgalmára, a családok most jobban meggondolják, hogy mire költenek – tette hozzá Borsos Erika.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga